1. A VÍZTESTEK ÉS A VÍZGYŰJTŐK JELLEMZÉSE

Magyarország a Duna vízgyűjtő közepén helyezkedik el. A Duna 2780 km hosszú, vízhozama a Duna-deltánál átlagosan 6550 m³/s. Két legnagyobb mellékfolyója a Tisza és a Száva. A Duna a Fekete-tenger legnagyobb folyója, ezért jelentős mértékben hozzájárul annak eutrofizálódásához és szennyezéséhez. A Duna–medence összesen 19 országot érint. A Duna vízgyűjtőn több mint 81 millió ember él.

A Duna vízgyűjtő-gazdálkodási terve – amelyet a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság (angol rövidítése ICPDR) készített el a tagországok együttműködésében – a Duna vízgyűjtőkerületre vonatkozik (1‑1. ábra). A Duna vízgyűjtőkerület vízgyűjtő-gazdálkodási terve a www.icpdr.org honlapon található meg.

1‑1. ábra: A tervezési terület – Magyarország a Duna vízgyűjtőkerületben

Hazánkban a vízgyűjtő-gazdálkodási terv elkészítéséről, a VKI-ban foglalt jelentéstételi kötelezettségek és a szomszédos országokkal létesített vízgazdálkodási egyezmények végrehajtásáról, valamint a többoldalú nemzetközi együttműködések vízgazdálkodási feladatainak végrehajtásáról a vízgazdálkodásért felelős miniszter gondoskodik.

 

1.1. Természeti környezet

Magyarország medencejellege a vízhálózat képét is alapvetően meghatározza. Hazánkban mintegy 9800 nyilvántartott vízfolyás található. Ezek összes vízhozamának több mint 95%-át 24 külföldről érkező nagy és közepes vízfolyás adja. A lefolyó víz mintegy háromnegyedét a Duna és a Dráva szállítja, a Tisza (az ország területének a felét kitevő) vízgyűjtőjén lévő folyók összesen viszont alig a negyedét.

1‑1. térkép: Átnézeti térkép

A fajlagos felszíni vízkészlet 11 000 m³/év/fő körüli, ez az egyik legmagasabb érték Európában. Ugyanakkor az országon belüli lefolyás (600 m³/év/fő) hozzájárulása kifejezetten kicsi. Készleteink területi megoszlása szélsőséges, időbeli eloszlása sem egyenletes.

A csapadék egyenlőtlen időbeni és térbeni eloszlása miatt Magyarországon 100 évből 28 év várhatóan aszályos. Aszály elsősorban az Alföld közepét sújtja, mivel ezen a területen a párolgás gyakran meghaladja a csapadék mennyiségét (éghajlati vízhiány). A szélsőséges éghajlati értékek a 100 mm/évet meghaladó vízfölösleg és a 350 mm/év feletti vízhiány között változnak, a maximumok a Tisza részvízgyűjtő déli, illetve az Alföld középső részén fordulnak elő.

Az európai és hazai modellkutatások azt valószínűsítik, hogy Magyarországon az éghajlatváltozás hatására módosulhat az országban rendelkezésre álló vizek mennyisége és minősége is. A legfrissebb vizsgálatok szerint Magyarország klímája valószínűleg mediterrán irányba fog eltolódni, magasabb átlaghőmérséklettel, kevesebb nyári csapadékkal, nagyobb potenciális párolgással, ennek nyomán kisebb átlagos felszíni lefolyással és felszín alatti vizeket tápláló beszivárgással. Emellett várható a szélsőséges időjárási események gyakoriságának és intenzitásának növekedése is, aminek következményeként időszakosan rendkívül nagy felszíni lefolyással (árvízzel és belvízzel) kell számolni, ugyanakkor az aszály kockázata is növekszik.

Az utóbbi két évtizedet jellemző magas hőmérsékleti anomáliák és az egymást követő évek szélsőséges csapadékviszonyai is indokolják az éghajlati állapot folyamatos nyomon követését a jövőben is, reprezentatív, ellenőrzött, homogenizált mérésekre alapozva.

1‑2. térkép: Területhasználat

Nagy folyóink vízminőségét alapvetően a külföldről érkező víz minősége határozza meg. Kis és közepes vízfolyásaink minőségében meghatározó szerepet játszik a kisvízi vízhozam és a hazai szennyezőanyag-kibocsátás mennyisége. A szélsőséges vízjárási körülmények miatt vízfolyásaink szennyezése akár jelentős ökológiai károsodással is járhat.

Az ország közel fele (44,5 ezer km²) síkvidéki terület. Jelentős kiterjedésűek a lefolyástalan, mély fekvésű területek. Több mint 20 ezer km² az árvízzel veszélyeztetett terület, ezek mintegy negyede (5610 km²) a Duna részvízgyűjtőn, háromnegyede (15 641 km²) pedig a Tisza és mellékfolyóinak völgyében található. A síkvidéki területek több mint felét – kb. 60%-át – veszélyezteti belvíz.

Magyarországon a szélsőséges vízgazdálkodási körülmények az éghajlatváltozás miatt egyre jelentősebb problémát jelentenek. Az árvízvédelem, a belvízvédelem, a szárazság és az aszálykár elleni védekezés mindegyike országos léptékű probléma, de különösen jelentős az Alföldön, illetve a Tisza részvízgyűjtőn.

Magyarország területe alig egy százaléka Európáénak, természeti értékeink gazdagsága azonban messze meghaladja ezt az arányt. A Kárpát-medencében sok az őshonos, más néven endemikus növény- és állatfaj. A fajgazdagság mellett az élőhelyek sokszínűsége is jelentős értéket rejt.

1.2. Határvízi És Duna szintű kapcsolatok

A határral osztott vízgyűjtőkkel, határon átnyúló víztestekkel kapcsolatos egyeztetések hivatalos testülete, mind a hét szomszédos állam esetében, a kétoldalú államközi megállapodások keretében működtetett ún. „határvízi bizottságok”. A bizottságok vezetője a kormány meghatalmazottja. Ezen bizottságok létrehozásáról még a trianoni békeszerződés 292–293. cikke rendelkezett azzal a céllal, hogy a szomszédos országok vízrendezési kérdéseit megvitassák, és olyan beavatkozások valósulhassanak meg, amely mindegyikük érdekeit és szerzett jogait biztosítja. A bizottságok ülésein elfogadott határozatokat a tervezés (az állapotértékelés eredménye, az intézkedési program kialakítása, illetve a mentességek meghatározása) során a tervezőknek, a végrehajtáskor pedig minden érintettnek figyelembe kell venniük.

A Duna-medence 14 országa és az Európai Unió részes felei a Duna védelmére és fenntartható használatára irányuló együttműködésről szóló, 1994. június 29-én, Szófiában létrehozott Egyezménynek (Duna Védelmi Nemzetközi Egyezmény). A Szerződő Felek megegyeztek abban, hogy alapvető vízgazdálkodási kérdésekben együttműködnek, felhasználva minden jogi, adminisztratív és technikai eszközt.

A Felek a Duna Védelmi Egyezmény célkitűzéseinek és rendelkezéseinek teljesítése érdekében létrehozták a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottságot (ICPDR-t), amely a felek által kinevezett delegációkból áll és az egyezmény végrehajtásának döntéshozó szerve. Magyarország részvételét az ICPDR munkájában a 74/2000. (V. 31.) Korm. rendelet szabályozza.

1.3. Víztestek

A VKI a vizekkel kapcsolatos előírásait és elvárásait az úgynevezett víztesteken keresztül érvényesíti, így a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés legkisebb alapelemei is a víztestek. Mivel az Európai Unió valamennyi vizének figyelembevételével e munkát elvégezni lehetetlen, a víztestként kijelölt vízrész(ek)nek a teljes vízgyűjtőt reprezentálniuk kell, így a végrehajtott javító intézkedések mind a víztestre, mind a vízgyűjtő egészére hatással lehetnek.

A VKI – Magyarországra releváns – meghatározása szerint

S „felszíni víztest” a felszíni víznek egy olyan különálló és jelentős elemét jelenti, amilyen egy tó, egy tározó, egy vízfolyás, folyó vagy csatorna, illetve ezeknek egy része,

S „felszín alatti víztest” a felszín alatti víz térben lehatárolt része egy vagy több víztartó képződményen belül.

Magyarországon tehát, a VKI fogalom meghatározásait követve, a következő víztest kategóriák kerültek kijelölésre:

S természetes felszíni vizek: vízfolyás és állóvíz víztestek,

S erősen módosított víztestek, olyan természetes eredetű felszíni vizek, amelyek az emberi fizikai tevékenység eredményeként jellegükben jelentősen megváltoztak;

S a természetes felszíni vizekhez hasonló mesterséges eredetű; valamint

S felszín alatti víztestek.

1‑3. térkép: Vízfolyás víztestek kategóriái

Magyarország területét a 185 felszín alatti víztest, valamint a kijelölt 1072 felszíni víztest közvetlen vízgyűjtői teljesen lefedik. Az országhatáron 145 felszíni víztest vízgyűjtője nyúlik túl, ahol a külföldről érkező hatások közvetlenül befolyásolhatják a jó állapot elérését. 20 tervezési alegység (Kapos, Sió, Marcal, Zagyva, Lónyay-főcsatorna és vízgyűjtője stb.), illetve a teljes Balaton részvízgyűjtő mentes a határvízi problémáktól, illetve legfeljebb az alegységhatáron érintett egy-egy olyan vízfolyással, amely külföldről érkezik.

A felszíni víztestek elhelyezkedését és besorolását kategóriánként, típusonként az 1-1. melléklet és az 1-3 – 1-6 térképmellékletek, a felszín alatti víztesteket pedig az 1-4. melléklet és az 1-7 – 1-10 térképmellékletek mutatják be.

Magyarország a felszíni vizek kategóriáin belül a víztestek típusainak megkülönböztetésére a VKI II. melléklet 1.2 pontjában ismertetett “B" rendszert alkalmazza.

Vízfolyás víztestek

Az VKI alapján a 10 km²-nél nagyobb vízgyűjtővel rendelkező vízfolyásokat kellett kijelölni víztestként, mint a vízhálózat jelentős elemét vagy elemeit. A mérethatár alatti, kisebb jelentőségű vízfolyások ahhoz a víztesthez tartoznak, amelyiknek a közvetlen vízgyűjtőjén helyezkednek el.

A VGT2-ben lefektetett alapelvek érvényesültek a VGT3 készítése során történő felülvizsgálatnál. Főként a víztestek geometriájában történtek javítások az előző VGT-hez képest: névváltozás, nyomvonalváltozás, esetenként víztest rövidülés vagy hosszabbodás, határmódosulás, összevonás, új víztest létrejötte, illetve szétvágás és egyesítés.

Magyarországon összesen 18373 vízfolyást tartunk nyilván (melyek összes hossza 78160 km). Víztestként azonban csak 1117 vízfolyást és hozzájuk tartozó vízgyűjtőt jelöltünk ki, mint a vízhálózat jelentős eleme a 10 km²-es vízgyűjtő méretbeli alsó korlát figyelembevételével (kivéve az ivóvízkivételre igénybe vett víztestek). A kijelölt víztestek összes hossza 19170 km, amely a teljes vízhálózatnak mintegy 25%-a. A VGT3 kidolgozása során a kisebb, hasonló vízfolyások egy víztestbe történő összevonása miatt a VGT3-ban 886 vízfolyás víztest (VGT2-ben 889 vízfolyás víztest) került kialakításra.

A vízfolyás víztestek típusai és referencia jellemzői

A típus specifikus referencia feltételek meghatározásának célja, hogy alapja legyen az ökológiai állapotértékelésnek. A fizikai és kémiai („abiotikus”) jellemzőkből összeállított tipológiai rendszer alapozza meg a biotikus rendszert.

A VKI által előírt kötelező tipológiai elemek közül a tengerszint feletti magasság, a vízgyűjtő-terület nagyság, a geológia; továbbá választott jellemzőként a mederanyag durvasága és a mederesés nagysága kerültek felhasználásra a magyarországi vízfolyások differenciálásához.

A VGT2-hez képest a vízfolyás és állóvizek tipizálási alapelvei nem módosultak a VGT3 készítése során.

1‑4. térkép: Vízfolyás víztestek típusai

Az abiotikus változók alapján kidolgozott tipológiai rendszer elemeket az 1‑1. táblázat mutatja be. A biológiai keresztellenőrzés alapján négy szempont alapján különülnek el a vízfolyás típusok egymástól: a mederesés, a mederanyag szemcsemérete, a geokémiai jelleg és a vízgyűjtő mérete.

1‑1. táblázat: Vízfolyás típusok szempontjai és paraméterei

A fenti szempontok kombinációjából számos típus alakítható ki, azonban csak azokat a típusokat kell megkülönböztetni, amelyeket biológiai elemzések is igazolnak. A tipológia biológiai igazolása során a VKI szerinti élőlénycsoportok (fitoplankton, vízi növényzet: fitobentosz és makrofita, makrogerinctelen és halak) adatait elemezve típus-csoportok különülnek el, amelyek eltérő referencia-viszonyokat és élőlényközösségeket jelentenek. A tipológia biológiai validációja a VGT2 során megtörtént, elfogadásra került.

A biológiai validáció eredményeinek figyelembevételével a vízfolyásokra vonatkozó tipológia 10 féle természetes típust különböztet meg az alábbi 1‑2. táblázatban közöltek szerint.

 

1‑2. táblázat:    A vízfolyások biológiai adatokkal igazolt típusai

Biológiai típus kód	Hidro-morfológiai altípus	Típus kód	Vízgyűjtő méret	Mederesés	Mederanyag	Geokémiai jelleg	Tengerszint feletti magasság
1	S	1S	kicsi	nagy esésű	durva	szilikátos	dombvidéki-hegyvidéki
2	S	2S	kicsi	nagy esésű	durva	meszes	dombvidéki-hegyvidéki
2	M	2M	közepes	nagy esésű	durva	meszes	dombvidéki-hegyvidéki
3	S	3S	kicsi	közepes esésű	durva - közepes-finom	meszes	dombvidéki
3	M	3M	közepes	közepes esésű	durva - közepes-finom	meszes	dombvidéki
4	L	4L	nagyon nagy – nagy	közepes esésű	durva	meszes	dombvidéki
5	S	5S	kicsi	kis esésű	durva	meszes	síkvidéki
5	M	5M	közepes	kis esésű	durva	meszes	síkvidéki
6	S	6S	kicsi	kis esésű	közepes-finom	meszes	síkvidéki
6	M	6M	közepes	kis esésű	közepes-finom	meszes	síkvidéki
7	L	7L	nagy	kis esésű	közepes-finom	meszes	síkvidéki
8	XL	8N	nagyon nagy	kis esésű	közepes-finom	meszes	síkvidéki
9	F	9F	Duna méretű	közepes esésű	durva	meszes	síkvidéki
9	K	9K	Duna méretű	kis esésű	durva	meszes	síkvidéki
10	A	10A	Duna méretű	kis esésű	közepes-finom	meszes	síkvidéki

A magyarországi Duna-szakaszra az ICPDR által meghatározott Duna típusok a következők szerint feleltethetők meg:

S  9F megfelel a Kremsnél kezdődő 4-es típusnak, elnevezése: „Duna – Alsó Alpokalja”,

S  9K az 5-ös típusnak felel meg: „Magyar Dunakanyar”;

S  10A pedig a szerb-román határon lévő Bazias településig tartó 6-os típusnak felel meg, amelynek elnevezése: „Duna – Pannon-síkság”.

A VGT3-ban 15 víztest típust különítünk el, amely 10 biológiailag elkülönülő és hidromorfológia alapján 5 további típust jelent.

1‑2. ábra: Vízfolyás típusok darabszáma

 

A VKI II. mellékletének 1.3 pontja előírja, hogy minden felszíni víztest típusra meg kell határozni a jellemző hidrológiai-, morfológiai és fizikai-kémiai határértékeket, amelyek a kiváló ökológiai állapothoz szükségesek, továbbá a biológiai referenciát minden biológiai minőségi elemre: fitoplankton, fitobentosz, makrofita, makrogerinctelen és halak, amelyeket a kiváló ökológiai állapothoz tartozó értékek jellemeznek.

Állóvíz víztestek

A VKI szerint a „tó” egy szárazföldi felszíni állóvizet jelent, így tavainkat állóvíz víztestekbe kellett sorolni. Állóvíz víztestként az 50 hektárnál nagyobb természetes tavak és tócsoportok kerültek kijelölésre. Az állóvizek esetében VGT2-höz képest a tipizálási alapelvek és a referencia jellemzők sem módosultak a VGT3 során. Állóvíz víztesteink száma is csökkent, jelenleg 186 darabot tartunk nyilván (VGT1: 213 db, VGT2: 189 db).

1‑5. térkép: Állóvíz víztestek kategóriái

Magyarországon összesen 9 123 tavat és vizes élőhelyet („wetland”) tartanak nyilván (összterületük: 2100 km²), víztestként azonban csak 822 db állóvíz került kijelölésre a 0,5 km²-es méretbeli alsó korlát miatt. A vizes élőhelyek nem víztestként, hanem védett területként jelennek meg a vízgyűjtő-gazdálkodási tervben. A kijelölt tó víztestek összes vízfelülete 1190 km², ennek közel felét a Balaton teszi ki. A kisebb tavakból álló tócsoportok egy víztestbe történő összevonása miatt a VGT3 kidolgozása során 186 állóvíz víztest alakult ki, amelyből csak 33 sorolható a természetes kategóriájú állóvíz víztesthez, a többi erősen módosított, vagy mesterséges víztest.

Az állóvíz víztestek típusai és referencia jellemzői

Az állóvizek esetében VGT2-hez képest a tipizálási alapelvek és a referencia jellemzők sem módosultak a VGT3-ban.

Az állóvizekre vonatkozó tipológiai „B” rendszer szerint kötelező jellemzők: a tengerszint feletti magasság, a földrajzi szélesség és hosszúság, a mélység, a geológia és a méret. Szabadon választható jellemzők például az átlagos vízmélység, a tó alakja, a tartózkodási idő, a víz felkeveredési jellemzői.

A tipológia a természetes eredetű állóvíz víztestekre vonatkozóan került meghatározásra. A tipológiai validációs eljárásában az erősen módosított víztesteket is figyelembe kellett venni a természetes kategóriájú állóvíz víztestek kis száma miatt.

1‑3. táblázat: Az állóvíz víztestekre vonatkozó tipológia szempontjai

A hidromorfológiai (abiotikus) jellemzők közül a vízkémiai jelleg és az átlagos vízmélység voltak a legmeghatározóbb típus-elkülönítő tényezők. A meszes-szikes jelleg egyértelműen szétvált, azonban a meszes-szerves jelleg kisebb mértékben különült el a biológiai elemzés alapján. A szikes tavak jellegzetes és egyben különleges élőhelyek Magyarországon. Tipológiai elkülönítésük során fontos szempont az állandó vagy időszakos vízborítás, illetve speciális vízkémiai sajátságaik (magas vezetőképesség, pH érték, tápanyagtartalom), illetve egyéb vízforrással való kapcsolatuk révén lehetnek átmeneti és valódi szikesek.

1‑6. térkép: Állóvíz víztestek típusai

Az állóvizekre vonatkozó tipológia 8 természetes állóvíz típust különböztet meg a biológiai adatok figyelembevételével, melyet az alábbi táblázat mutat be:

1‑4. táblázat:    Az állóvizek biológiai adatokkal igazolt típusai

Típus	Méret (felület)	Tengerszint feletti magasság	Geokémiai jelleg	Vízmélység	Vízforgalom
1	>100 km2	síkvidéki	meszes	3–5 m	állandó
2	>10 km2	síkvidéki	szikes	1–3 m	állandó
3	<10 km2	síkvidéki	szikes	<1 m	időszakos
4	<10 km2	síkvidéki	szikes	1–3 m	állandó
5	<10 km2	síkvidéki	meszes-szerves	<1m, 1–3 m	állandó
6	<10 km2	síkvidéki és dombvidéki	meszes	3-5 m, >5 m	állandó
7	>10 km2	síkvidéki és dombvidéki	meszes	3-5 m, >5 m	állandó
8	<10 km2	dombvidéki és síkvidéki	meszes	<1m, 1–3 m	időszakos

A természetes állóvíz víztestek közül 2 meszes, 18 szikes és 13 meszes-szerves geokémiájú, mindegyik síkvidéken található. Magyarországon a természetes állóvíz víztestek – a Balaton kivételével -– sekély vagy nagyon sekély mélységűek. Nagyon nagy vízfelületű természetes tavunk a Balaton, nagyméretű a Fertő tó a Velencei-tó, nádas-lápi terület, 8 állóvíz víztestünk közepes, 22 kis méretű. Az alföldi szikes tavainkra jellemző, hogy a területük nagymértékben változik, nyáron összezsugorodnak, esetleg még ki is száradnak: 16 víztestet időszakos, míg 17-et állandó típusba soroltak. A magyarországi tavak nyári kisvízi időszakban jellemzően negatív vízmérlegűek, ezért gyakori, hogy ebben az időszakban az elfolyó vízmennyiség nulla, illetve a tó vízszintje és területe csökken.

1.4. Erősen módosított és mesterséges víztestek

EU szintű megállapodás szerint a mesterséges és erősen módosított víztestek különleges víztest kategóriának számítanak saját osztályozási rendszerrel és célkitűzésekkel.

Az „erősen módosított víztest” olyan természetes felszíni víztestet jelent, amely társadalmi, vagy gazdasági igények kielégítése céljára, emberi tevékenységből származó fizikai változások eredményeként jellegében lényegesen megváltozott, és amelyet a tagállam ekként kijelölt. Az ember által okozott változás olyan mértékű (és e módosítás az emberi igények miatt továbbra is fenntartandó), hogy emiatt a jó állapot nem érhető el.

A VKI által használt másik fontos felszíni vizes kategória a „mesterséges víztest”, amely emberi tevékenység eredményeként, kifejezetten valamilyen cél elérése érdekében létrehozott felszíni vizet jelent. Ebbe a kategóriába azokat a víztesteket soroljuk, ahol a vízfelület létrehozása előtt szárazulat volt. Általában ebbe a csoportba sorolhatók a csatornák, a bányatavak és az oldaltározók is.

Az erősen módosított és mesterséges víztesteknél a maximális vagy jó ökológiai potenciál, mint célállapot meghatározásánál irányadó lehet az adott erősen módosított víztesthez leginkább hasonlító természetes víztípus jó állapota. Ugyanakkor ezeknél a víztesteknél a funkció fenntartása az elsődleges szempont (pl. belvíz csatornánál a vízelvezető képesség, halastónál a haltermeléshez szükséges körülmények fenntartása), ezért a környezeti célkitűzés meghatározható a használattól függően is, de törekedni kell a környezeti szempontból „jó gyakorlat” elérésére.

A mesterséges víztestek kijelölése az előző VGT-hez képest nem változott, így 146 vízfolyás víztestünk mesterséges.

Az állóvizek esetében azon állóvizek száma, amelyek nem rendelkeznek korábbi mederelőzménnyel, 30-ra csökkent (bányatavak, illetve 5 db vízfolyással érintett oldaltározó), mivel ezekben az esetekben volt a legjellemzőbb a tócsoportok összevonása egy víztestté.

Az erősen módosított víztestek kijelölése a VGT3-ban a VGT2-ben foglaltakhoz képest módosult.

Jelenleg összesen 463 vízfolyás víztestünk esik erősen módosított kategóriába. A VGT3 folyamán természetes kategóriából 80 vízfolyás víztest került át erősen módosított kategóriába, elsősorban a 2019-2020-as évi széles körű hidromorfológiai felmérés (KEHOP-1.1.0-15-2016-00002 „A Víz Keretirányelv előírásai szerinti monitoring vizsgálatok és az ahhoz szükséges fejlesztések végrehajtása, továbbá a Víz Keretirányelv végrehajtásához kapcsolódó monitoring állomások kiépítése, fejlesztése” című projekt keretében a hidromorfológiai monitoring fejlesztéséhez kapcsolódó feladatok ellátása” projekt) során gyűjtött részletesebb adatok, valamint a prágai módszer (részletesen lásd VGT3 1.3 háttéranyag) alkalmazása következtében. A VGT3 elkészítése során így több információ állt rendelkezésre az átjárhatóság, valamint a vegetáció, felszínborítottság paramétereire vonatkozóan.

Erősen módosított kategóriából 9 db vízfolyás víztest került át természetes kategóriába az előző VGT-hez képest, elsősorban a fent említett szélesebb körű adatgyűjtés, valamint az intézkedések következtében javuló állapotuk miatt.

Az állóvizek erősen módosítottsága és mesterséges kategóriába sorolásának módszerében a VGT3 során nem történt változás. Az állóvizek darabszámának változása miatt az erősen módosított állóvizek száma eggyel, a mesterséges állóvizek száma kettővel csökkent.

Az előző VGT-hez képest a mesterséges víztestek darabszáma eggyel változott a vízfolyások esetében, kettővel csökkent az állóvizek tekintetében.

A kijelölt víztesteknek kevesebb, mint harmada 29% (310 db) természetes vízfolyás vagy állóvíz, mesterséges kategóriába közel 16% (176 db) sorolandó, míg erősen módosított 55% (586 db) víztest. (1‑3. ábra). Az erősen módosított és mesterséges víztesteket az 1-3. melléklet mutatja be.

1‑3. ábra: Víztestek kategóriák szerinti darabszáma az első, a második és harmadik VGT-ben

Az erősen módosított víztestek felülvizsgálata hidromorfológiai jelentős terhelések alapján megtörtént, valamint ennek biológiai ellenőrzése is.

A VKI 4. cikk (3) bekezdés b) pontja alapján a mesterségessé, vagy erősen módosítottá nyilvánítás okai összességében a következők:

S  Települések árvízvédelme, belvíz és csapadékvíz elvezetése, lakosság ivóvízellátása

S  Mezőgazdasági területek ár- és belvízvédelme, öntözés, állattartás, halgazdálkodás vízellátása

S  Ipari- és energiatermelés vízhasználatai beleértve a tározást is

S  Közlekedési létesítmények védelme és hajózás

S  Turizmus és rekreáció (vízi turizmus, horgászat, fürdés)

S  Vízgazdálkodási célú fentiekbe nem tartozó egyéb (vízvisszatartás, tározás, átvezetés, természetvédelem stb.) beavatkozásai

Felszín alatti víztestek

A VKI a következő felszín alatti vizekkel kapcsolatos fogalmakat használja:

S „Felszín alatti víz” minden olyan víz, ami a föld felszíne alatt a telített zónában helyezkedik el, és közvetlen kapcsolatban van a földfelszínnel vagy az altalajjal.

S „Felszín alatti víztest” a felszín alatti víznek egy víztartón vagy víztartókon belül lehatárolható részét jelenti.

S „Víztartó” (vagy vízadó) olyan felszín alatti kőzetréteget vagy kőzetrétegeket, illetve más földtani képződményeket jelent, amelyek porozitása és áteresztő képessége lehetővé teszi a felszín alatti víz jelentős áramlását, vagy jelentős mennyiségű felszín alatti víz kitermelését.

A víztestként kijelölt víztér rész(ek)nek a teljes vízgyűjtőt reprezentálni kell, így a végrehajtandó javító intézkedések mind a víztestre, mind a vízgyűjtő egészére hatással lesznek. A felszín alatti víztest (FAV) lehatárolás és jellemzés módszertana a VKI hatályba lépését követően fokozatosan alakult ki. Az előzetes lehatárolás 2004. december 22-én készült el, az ezt követő felülvizsgálat során a víztestek végleges kijelölése 2007. december 22-vel megtörtént. A vízgyűjtő-gazdálkodási terv második felülvizsgálata során a felszín alatti víztestek darabszáma és határa nem módosult, viszont a víztestek elnevezése - a közérthetőség érdekében – kiegészítésre került, pl. a talajvíz és a rétegvíz elnevezésekkel kiegészültek, mivel ezek régóta ismert fogalmak a hazai vízgazdálkodásban. A magyar módszertan legfontosabb elemeit a felszín alatti vizek vizsgálatának egyes szabályairól szóló 30/2004. (XII. 30.) KvVM rendelet határozza meg. A FAV-ok esetében a VKI felszín alatti leányirányelvét is figyelembe kell venni: a felszín alatti vizek szennyezés és állapotromlás elleni védelméről szóló, 2006. december 12-i 2006/118/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: FAVI).

Magyarországon 185 felszín alatti víztest lehatárolása történt meg az első VGT-ben. A víztestek listáját és a VKI II. melléklet 2. pontja alapján előírtak szerinti legfontosabb hidrogeológiai jellemzőit az 1-4. melléklet tartalmazza, a természetes vízminőséget jellemző háttérérték és küszöbérték táblázatot az 1-5. melléklet tartalmazza, míg a víztestek elterjedésének térképi bemutatása az 1-7. – 1-10. térképmellékleten történik. Tekintettel arra, hogy a háromdimenziós felszín alatti víztestek térképi ábrázolása csak kétdimenziós, ezért előfordulhat az, hogy egyes kutak a víztest határ közelében látszólag másik víztesthez tartoznak, mint amihez besorolásra kerültek.

1‑7. térkép: Felszín alatti víztestek sekély porózus és sekély hegyvidéki

A felszín alatti víztestek első lehatárolási szempontja a geológia, amelynek eredményeként háromféle vízföldtani főtípus különíthető el:

S Medencebeli, uralkodóan porózus vízadók a törmelékes üledékes kőzetekben,

S Karszt (csak a főkarsztba, azaz a triász korú dolomit és mészkő közé sorolható) a karbonátos kőzetekben,

S Vízadók a hegyvidéki területek vegyes összetételű kőzeteiben (kivéve a főkarszt).

A porózus víztestek Magyarország legnagyobb kiterjedésű, hidraulikailag összefüggő felszín alatti víztestcsoportja. A porózus víztesteknél a felszín alatti víz a törmelékes üledéket alkotó kőzetszemcsék közötti pórusokban található, szemben például a hasadékos kőzetekkel, ahol ez döntően a repedésekhez köthető. A víztestcsoport alsó határát a paleozoós, mezozoós alaphegység alkotja, bár vastagságának megállapításakor annak esetleg víznyerésre alkalmas felső néhány 10 m-es repedezett zónáját is figyelembe vették. Peremét (a hegyvidéki víztestcsoporttal közös határát) az alsó- és felsőpannon-határ felszíni metszése adja. A porózus víztestek kód jele: „p”, 111 db víztestet sorolunk ebbe a típusba.

1‑8. térkép: Felszín alatti víztestek porózus és hegyvidéki

A karszt víztestek Magyarország területén – a porózus után – a második legfontosabb regionális jelentőségű vízadó képződmények, amelyek a mezozoós – elsősorban triász korú – karbonátos, repedezett, karsztosodott összletben fordulnak elő, ez az úgynevezett főkarszt-víztároló. Velük szoros hidraulikai kapcsolatban álló eocén mészkövekkel együtt, ezek a képződmények alkotják a karszt víztestek csoportját. Alárendelten júra és kréta, valamint paleozoós mészkövek is a „főkarsztba” sorolhatók. A karszt víztestek – amelyeknek részei a lezökkent, mélyben futó karszt nyúlványok is – lehatárolásában tükröződnek a hagyományos vízföldtani tájegységek. A karszt víztestek kódjele: „k”, 29 db víztestet sorolunk ebbe a típusba.

A hegyvidéki víztestek a hegyvidéki területeken találhatóak. Ehhez a víztest főtípushoz – a karszt és porózus víztestek csoportjába soroltakon kívül – változatos földtani képződmények tartoznak, amelyek kora a kvartertől a mezozoikumon át a paleozoikumig terjed, egyaránt előfordulnak bennük porózus, repedezett és karsztosodott vízadók. A fő-karsztvíztárolóhoz nem sorolt karbonátos képződmények is a hegyvidéki víztest részei. A felszín alatti víztesteket bemutató térképeken a karszt víztestek felszíni kibúvásai a hegyvidéki víztestekben „folytonossági hiányként” jelennek meg. A hegyvidéki víztestek kódjele: „h”, 45 db víztestet sorolunk ebbe a típusba.

A porózus és karszt víztestek esetében a második lehatárolási szempont a vízhőmérséklet:

S Hideg vizek (kitermelt víz hőmérséklete nem haladja meg a 30°C-ot)

S Termálvizek (kitermelt víz hőmérséklete meghaladja a 30°C-ot)

1‑9. térkép: Felszín alatti víztestek porózus és hasadékos termál

Magyarország sajátos geotermális adottságai következtében az ország jelentős részén tárhatunk fel 30°C-nál melegebb vizeket. A hideg és termál víztesteket a 30°C-os izoterma felület választja el. Ugyan a karszt víztestek esetében is a 30°C-os izoterma felület választja el a hideg és a termál karszt víztesteket, a hegységek tektonikai szerkezetéből adódóan a hideg és a termál karszt víztesteket – az egyszerűbb kezelhetőség érdekében – egymás mellett elhelyezkedőknek tételezték fel. A lehatárolási módszertan másik egyszerűsítési eredménye, hogy a hegyvidéki víztesteknél nem különítenek el termál víztesteket. A termál víztestek kódjele: a főtípus kódjelet követő „t”, 23 db víztestet sorolunk ebbe a típusba (és 162 db-ot a hideg típusba).

A porózus medencében elhelyezkedő termál víztest csoportnál („pt”) jellemző, hogy az alaphegység felső néhány 10 m-es repedezett zónáját is a víztesthez soroljuk, illetve gyakori, hogy a vízadó homokkő úgynevezett kettős porozitású: repedezett és porózus is, ezért ebben a tervezési ciklusban a víztest neveket ennek megfelelően módosítottuk „porózus és hasadékos termál” víztestre.

A porózus hideg víztestek (medencebeli, dombvidéki) és a hegyvidéki hideg víztestek esetében a következő lehatárolási szempont az érzékenység:

S Sekély (hagyományosan ún. „talajvíz”)

S Mély (réteg és hasadékos vizek)

A sekély víztest érzékenysége több szempontból is megmutatkozik:

S a sekély vízadók erőteljes meteorológiai hatás alatt álló felszín alatti vizek, amelyek vízjárása abban különbözik a mélységi vizekétől, hogy jellegzetes évszakos ingadozást mutat;

S a sekély vízadók a felszíni vizekkel közvetlen kapcsolatban állnak (kiemelt szerepük van a felszín alatti víztől függő ökoszisztémáknál – „FAVÖKO”);

S a sekély vízadók természetes vízminősége – a légköri kapcsolat miatt – különbözik a mélyebben lévőktől (összes oldottanyag-tartalom, oxigén háztartás, hőmérséklet, ion összetétel);

S a sekély víztestek emberi hatásoknak való kitettségük miatt ténylegesen, illetve potenciálisan szennyezettek lehetnek (fennáll annak a lehetősége, hogy kémiai állapotuk gyenge).

A sekély víztest teteje a telített és háromfázisú zóna határa, azaz a talajvíz szintje. A víztest alja a vízföldtani helyzettől függ:

S Ha a felső kb. 50 m-ben van vízzáró, vízrekesztő képződmény, akkor a víztest alsó határa az első vízadóösszlet feküjében lett megállapítva (vízföldtani határ). A hegyvidéki területeken a laza üledékek és a kőzetek közötti felület.

S Ha a felső 50 m-ben nincs vízzáró, vízrekesztő képződmény, vagy nincs elég ismeret róla, akkor a víztest alsó határa a talajvíz szintje alatti 30 m-es mélységben húzható meg.

A sekély víztestek kódjele: a főtípus kódjelet megelőző „s”, 77 db víztestet sorolunk ebbe a típusba.

A negyedik lehatárolási szempont a vízgyűjtő: A felszín alatti víztesteket – a VKI szerint – a felszíni vízgyűjtőkhöz kell rendelni, ezért adminisztratív szempontból egyszerűsíti a helyzetet, ha – ahol lehetséges és értelme van – a felszín alatti víztestek felszíni vízgyűjtők szerint tovább osztódnak. Ennek eredményeképpen a porózus és a hegyvidéki hideg (sekély, réteg és hasadékos) víztesteknél általában a felszíni vizek vízválasztói, míg a karszt víztesteknél a nagyobb forrásokhoz köthető felszín alatti vízgyűjtő határ és a termál víztesteknél is a felszín alatti vízgyűjtő jelenti a további felosztást.

1‑10. térkép: Felszín alatti víztestek karszt és termálkarszt

A hideg karszt-víztároló felosztása a következő forrás-csoportokhoz tartozó vízgyűjtők alapján történt: Hévízi- és Tapolcai-források, Balaton-felvidék forrásai, Dunántúli-középhegység déli forrásai, Tatai- és Fényes-források, Budai-források, Tettye-forrás, Egri- és Szalajka-források, Miskolci-források, Jósva-forrás. Ezekhez igazodik a termál karszt víztestek lehatárolása is. A vízgyűjtők kódjele: a betűjeleket követő szám, ahol 1.=Duna, 2.=Tisza, 3.=Dráva, 4.=Balaton, majd ezt követi a lehatárolt vízgyűjtő sorszáma.

Az ötödik lehatárolási szempont – az áramlási rendszer – egyedül a porózus víztesteknél alkalmazható, ezáltal a beszivárgási és megcsapolási területek szétválasztása történik meg:

S Leáramlási területek

S Feláramlási területek

S Vegyes áramlási rendszerű dombvidéki és hegylábi területek

A magasabb térszínű területeken beszivárgó vizek (leáramlási terület) lefele haladva elérik a mélyebben fekvő erózióbázist, majd tovább haladnak a megcsapolási (feláramlás) terület felé. A leáramlási és feláramlási területek közötti átmeneti területeket az egyszerűsítés érdekében elhanyagoljuk. A felszín alatti vízáramlások regionális és lokális áramlási rendszereket képezhetnek (1–4. ábra).

A beszivárgási területeken, ahol a vízutánpótlódás kizárólag csapadék formájában érkezik ott nagyobb a talajvíz szintjének éves ingadozása, így az időjárással való összefüggések jobban kimutathatóak, mint a feláramlási területeken, ahol inkább a felszíni vizekkel való kapcsolat a mérvadó.

A lehatárolásnál további egyszerűsítést jelentett, hogy a lokális áramlási rendszerek nem lettek figyelembe véve – még a sekély víztestek esetében sem –, annak ellenére, hogy a mennyiségi és kémiai jellemzők mozaikossága ennek a következménye. Feláramlással jellemezhető víztestek kijelölése azokon a területeken történt, ahol jelentős a párolgás útján és a felszíni vizekkel történő megcsapolás. A sekély hegyvidéki és dombvidéki területeken a feláramlási területek a völgyekben húzódnak, amelyek olyan keskenyek (kivétel a szélesebb völgyek, mint a Hernád, Sajó, és a Marcal), hogy a víztestek 100 000-es méretarányú felbontásában nem kezelhetőek, emiatt ezekben a térségekben a porózus vízadók hidrodinamikai típusa: vegyes (beszivárgási és feláramlási is).

A hegyvidéki területeken olyan lokális jelentőségű talajvízadók is lehetnek, amelyek – kicsiny méretük és elkülönült elhelyezkedésük miatt – nem kerültek lehatárolásra mint víztestek. Ehhez hasonlóan nagy mélységekben is feltárásra kerülhetnek olyan lokális vízadók, amelyek nem kapcsolódnak egyik víztesthez sem. Ezekre a „de minimis” vízterekre az általános vízvédelmi szabályok ugyanúgy vonatkoznak, mint a víztestekre, ezért adminisztratív szempontból azokhoz a víztestekhez csoportosítandók, amelyekkel azonos vízgyűjtőben találhatók és a típusuk hasonló.

1‑4. ábra  A fő felszín alatti (ivó)vízadók és jellemző áramlási rendszerek

(forrás: www.nemzetiatlasz.hu - Szőcs et al.,2018. In Eds. Kocsis Károly, Horváth Gergely, Keresztesi Zoltán, Nemerkényi Zsombor: Magyarország nemzeti atlasza II. kötet. Természeti környezet. Felszín alatti ivóvizek (pp.25-27.) Budapest, MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont. 187 p. ISBN 978-963-9545-55-76. ISBN 978-963-9545-56-4. ISBN 978-963-9545-58-8ö)

1‑5. táblázat: Felszín alatti víztestek típusainak eloszlása a részvízgyűjtőkön

Víztestek típusa	Duna részvízgyűjtő	Tisza részvízgyűjtő	Dráva részvízgyűjtő	Balaton részvízgyűjtő	Magyarország
sekély porózus	23	22	5	5	55
sekély hegyvidéki	12	7	1	2	22
porózus	19	21	5	3	48
hegyvidéki	12	8	1	2	23
porózus és hasadékos termál	2	5	1	0	8
karszt	9	3	1	1	14
termálkarszt	8	4	1	2	15
Összes	85	70	15	15	185

A sekély porózus és sekély hegyvidéki víztestek általában egy-egy vízadót tartalmaznak, míg a porózus, a hegyvidéki, valamint a porózus és hasadékos termál víztestek többet. A legtöbb vízadó összlet (a Körös-vidék, Sárrét, a Körös-Maros köze és a Duna-Tisza közi hátság – Tisza-völgy déli rész) porózus víztestekben található.

A legmelegebb vizeket (90ºC fölött) kitermelő kutakat a Dél-Alföld, az Észak-Alföld, a Délkelet-Alföld porózus és hasadékos termál és a Közép-dunántúli, illetve Nyugat-dunántúli termálkarszt víztestekben találhatjuk.

95 felszín alatti víztest határos valamely szomszédos országgal, ezek közül 42 víztestet tekintenek határon átnyúló, közös víztestnek a Határvízi Bizottságok megállapodásai szerint. Az előző VGT óta két további víztest került kijelölésre határon átnyúló, közös víztestként. Ezek Szlovákiával közös, az Ipoly-völgy sekély porózus és az Esztergomi termálkarszt víztestek. A Duna-védelmi Bizottság hazánkat érintően 8 víztest csoportot jelölt ki (Duna szinten jelentős, vagy 4000 km²-nél nagyobb, aggregált víztest), amely 30 felszín alatti víztestet tartalmaz.

További fontos hidrológiai jellemzője a felszín alatti víztesteknek, hogy milyen kapcsolatban vannak a felszíni vizekkel, vizes élőhelyekkel. 115 felszín alatti víztest van, amelynek lényeges felszín alatti víztől függő ökoszisztéma kapcsolata van („FAVÖKO”). A FAVÖKO vizes élőhelyek, sekély tavak, kisvízfolyások érzékenyen reagálnak a talajvízszint süllyedésre: kiszáradnak, vagy időszakossá válnak, kiterjedésük csökken. Hasonlóan fontos a fordított irányú kapcsolat, amikor a felszín alatti víztest vízszintjét befolyásolja valamely nagyobb vízfolyás vagy állóvíz, 42 felszín alatti víztestnél állapítható meg ilyen hidraulikai kapcsolat felszíni víztestekkel.

Magyarországon számos olyan vízminőségi komponens van, amelynek a természetes háttérértéke viszonylag magas, miközben ugyanezek az anyagok szennyezés útján is bekerülhetnek a felszín alatti vízbe. Ezen anyagok természetes jelenlétének igazolása statisztikai kiértékeléssel, valamint az elvi áramlási modell figyelembevételével történik. Ilyen természetes dúsulás eredménye például a medencebeli üledékek magas arzén, ammónium, vas és ortofoszfát tartalma, vagy a feláramlási területek szikesedését okozó szulfát és összes oldottanyag-tartalom. Az arzén háttérértéke a víztestek közel felénél, míg az ammónium háttérértéke a legtöbb víztestnél nagyobb, mint az ivóvízre előírt határérték. Az arzén bizonyítottan természetes geológiai eredete miatt a felszíni vizeknél is meghatározásra került az a „terhelés”, ami mint természetes geokémiai háttér a felszíni vizek alaphozamában jelentkezik. Az ammónia és az ortofoszfát magas értéke viszont szennyezés és természetes mélységi eredetű is lehet, ezért a hidrogeológiai jellemzők, áramlási rendszerek ismerete is szükséges a szennyezettségi állapot értékelése esetében. A nagyobb ortofoszfát, arzén és ammónium koncentrációk természetes forrása a vashidroxidok reduktív közegben történő mobilizálódásához és a szervesanyag bomlásához köthető. A mélyebben elhelyezkedő rétegvizekben a magasabb koncentrációk elterjedési területe hasonló mind a négy komponens esetében.

A FAVI 3. cikke írja elő a felszín alatti víz jó kémiai állapotára (hasonlóan a felszíni vizekéhez) vonatkozó küszöbértékek meghatározását. A küszöbértékek, azaz a kémiai állapot megítélésére szolgáló kritériumok részben a FAVI I. mellékletében rögzítették (nitrát, peszticidek), részben a II. mellékletben előírásokat tesznek a meghatározás módszertanára. A háttér- és küszöbértékek felülvizsgálatának eredményét az 1-5. melléklet tartalmazza.

Nem kell küszöbértéket meghatározni a szennyeződés szempontjából kockázatosnak nem minősülő víztestekre, valamint a Magyarországon bizonyítottan természetes eredetűnek tekinthető arzénre. Nem minősülnek kockázatosnak általában a hazai termál víztestek, mivel hidrogeológiai jellemzőik alapján nem szennyeződhetnek el, kivéve azon forrásokkal rendelkező termálkarszt víztestek, amelyek a források közelében potenciálisan ki vannak téve szennyeződésnek.

A felszín alatti víztestek természetes háttérértékeinek és a küszöbértékek meghatározása statisztikai elemzési módszerekkel – a hasonló geokémiai jellemzőjű víztesteket csoportba foglalva – történik. A természetes háttér meghatározása hasonló a felszíni vizek referencia jellemzőinek meghatározásához. Az elemzésben azok a mintavételi pontok vesznek részt, ahol csak csekély mértékű a szennyezés, ezért különböző szűrőket alkalmaznak az adatbázis „tisztítására”. A felszín alatti víz jó kémiai állapotára vonatkozó küszöbértékek megállapításához figyelembe veszik a háttérértékeket, a kapcsolódó FAVÖKO-k érzékenységét, továbbá humán toxikológiai és ökotoxikológiai ismereteket, különös tekintettel arra, hogy hazánkban uralkodóan felszín alatti vízből történik az ivóvízellátás, ezért az ivóvízre előírt vízminőségi határértékeket is.

A felszíni vizek ökológiai vízigényének kielégítésében jelentős hatású karsztforrásoknál a FAVI I. mellékletében a nitrátra meghatározott 50 mg/l-nél szigorúbb 25 mg/l-es küszöbérték került meghatározásra, amely 14 víztestre vonatkozik. A zárt, felszíni szennyezés ellen védett víztesteknél nem történt küszöbérték meghatározás. Minden más esetben az ivóvíz határérték mérvadó, illetve a természetes háttérértéktől kismértékű növekményt alkalmazva kerültek meghatározásra a küszöbértékek.

A VKI 17. cikke, illetve a FAVI 5. cikke (ennek megfelelően pedig a 30/2004. (XII. 30.) KvVM rendelet 7. §-a) előírja a megfordítási pont meghatározását a felszín alatti víztesteket érő jelentős terhelések és a tartósan emelkedő tendenciák azonosítása érdekében. Magyarország a sérülékeny víztesteken (112 db) a megfordítási pontot a minőségi előírások, vagy küszöbértékek 75%-ában határozta meg, ugyanezt a védett vízadókra 30%-ban állapítottuk meg az első VGT-ben. A víztestenkénti értéket az 5. függelék tartalmazza. A VGT2-ben a megfordítási pont meghatározás módosítására tett javaslatot továbbra is fenntartjuk: a FAVI II. melléklete alapján meghatározott természetben is előforduló komponensekre a küszöbérték és háttérérték közötti különbség 75%-át, illetve 30%-át a háttérértékhez hozzáadva javasoljuk megállapítani a megfordítási pontot. Emellett továbbra is javasoljuk kiterjeszteni ugyanezekre a komponensekre a 75%-os és 30%-os szabályt az egyedi elbírálású esetekre is úgy, hogy az egyedileg meghatározott háttérértéktől való eltérés ennyi lehet. Egyedi elbírálásra olyan esetekben lehet szükség, amikor a víztesten belül kisebb területen a statisztikai alapon meghatározott víztest szintű háttérértéktől eltérő természetes vízösszetétel van. Ilyen eset bármelyik víztesten előfordulhat, például ásvány-gyógyvíz lelőhelyeken. A szabályozás javasolt felülvizsgálatának oka, hogy a küszöbérték 75%-a, illetve 30%-a gyakran a természetes háttérértéknél alacsonyabb értéket eredményezett. A háttérértéknél alacsonyabb megfordítási pont következménye indokolatlan intézkedés lenne, mivel a FAVI előírásai alapján már a megfordítási pont elérésekor, illetve ilyen kockázat esetén is vízminőség-javító intézkedést kell kezdeményezni. A megfelelően alacsony küszöbérték és a háttérérték és küszöbérték közötti sáv felosztása a megfordítási pont segítségével szükséges, hogy időben lehessen intézkedni. A korai intézkedésre azért van szükség, mert a felszín alatti vizeknél a VKI állapotértékelés csak két osztályos (jó vagy gyenge), emiatt – az állapotromlást megelőzendő – már a kockázatosságot jelző megfordítási pont elérésekor, illetve előtte meg kell kezdeni az intézkedést.

1.5. Az éghajlatváltozás vízgazdálkodási következményei

A klímaváltozás egyértelmű jelei a szélsőséges mennyiségű és időbeni eloszlású csapadékesemények, amelyek egyértelműen növelik az árvízi és belvízi kockázatot. A jövőben várható extremitások miatt, főleg kis vízfolyásokon megnövekszik a komoly települési (helyi) vízkárokkal fenyegető „villámárvizek” gyakorisága. A csapadék várható időbeli eloszlásának átrendeződése miatt változni fog a felszíni vízkészlet mennyisége és időbeli elérhetősége is. A téli csapadék – várhatóan egyre nagyobb mértékben eső formájában – a jelenleginél magasabban tetőző árhullámokat eredményezhet (az eredetileg hóban tárolt vízkészlet késleltetés nélküli lefolyása várható). Az alföldi területeken továbbra is fel kell készülni szélsőséges, az eddigieknél nagyobb területekre kiterjedő, de rövidebb idejű belvizek kialakulására tél végén, tavasz elején, azonban az ezt követő, hosszabb vízhiányos időszakok a vizes élőhelyek fennmaradását veszélyeztetik. A korábbinál kevesebb nyári csapadék és magasabb párolgás hatására a nyári kisvizek számottevő csökkenése prognosztizálható, amely jelentősen csökkentheti a tározás nélkül hasznosítható felszíni vízkészleteket (a kisvízi készlet csökkenése várhatóan a Duna esetében is érezhető mértékű lesz). A tározók méretét korlátozhatják a feltöltésüket meghatározó téli időszak szélsőségei, illetve párolgás-növekedés miatt bekövetkező vízveszteség. Hasonló okok miatt várhatóan csökken a tavak természetes vízkészlete, tehát vízállása is.

A kisvízi hozamok csökkenése és a kisvízi időszakok meghosszabbodása érzékenyebbé teszi a vízfolyásokat a szennyezőanyag-terhelésekkel szemben is. A kisebb vízmennyiség miatt a szennyezések szempontjából fontos hígító hatás és a vizek öntisztuló-képessége csökken, állóvizeink esetében fokozódik az eutrofizáció következtében megjelenő vízvirágzás veszélye. A hirtelen keletkező, gyors árvizek fokozzák az erózióveszélyt, amely következtében nagyobb mennyiségű szennyezőanyag, hordalék mosódik le a vízgyűjtőkről, miközben romlik a vízfolyások tápanyagmérlege. Növekszik a haváriaesemények kockázata.

A klímaváltozás hatásai a felszín alatti vizek mennyiségét és minőségét is érintik. Az általánosan érvényes szárazabb talajállapotok miatt a felszín alatti vizeket tápláló csapadék-utánpótlás általános csökkenése várható, arányaiban ez az Alföldön lesz a legnagyobb mértékű. Az Alföldön jelentősen csökken a kitermelhető felszín alatti víz mennyisége is. A szárazabb időjáráshoz kapcsolható romló ökológiai állapot mellett felszín alatti vizektől (talajvíz) függő ökoszisztémák, vizes élőhelyek (pl. szikes tavak) válhatnak veszélyeztetetté a klímaváltozás következtében.

Az aszály előfordulásának valószínűsége, intenzitása és súlyossága Magyarország teljes területén növekvő tendenciát mutat. Az egyes talajtípusok eltérő aszályérzékenysége, helyi klimatikus hatások, illetve az adott térség aszályhoz való alkalmazkodási potenciáljának változatossága együttesen szigetszerű eltéréseket ugyan eredményeznek, de a vízhiány egyre nagyobb kockázati veszélyt jelent hazánk fenntartható fejlődésében.

A vízgazdálkodás területén fel kell készülni az egyre nagyobb gyakorisággal és váltakozó jelleggel előforduló vízbőségre, illetve vízhiányra, a szélsőségek miatti kockázatcsökkentés illetve az alkalmazkodás kérdése egyre jobban előtérbe kerül.